A könyvespolcomon állt néhány könyv, amikkel egy ideje szemeztem, és mivel nagy a motivációm mostanában, így bele is vetettem magamat azok olvasásába.
Ha esetleg a korábbi cikkekről lemaradtál, csak szólok, hogy a blogom kibővült egy könyvlistával, ahol az idén elolvasott könyveimet tűntetem fel - ide kattintva megnézheted!
A cikkhez összeválogatott művek közül először Erin Butler Mr. Darcy nyomában című szerzeményét vettem a kezembe.
Mielőtt bármit is elkezdtem volna írni ide, a cikkbe, gyorsan utánanéztem, hátha mások is osztják a műről kialakult véleményemet. Nem lepődtem meg, hogy sokan ugyanúgy gyengének és értelmetlennek tartották a történetet, mint amennyire én is. Amikor a boltban beleolvastam, az első néhány oldalból azt szűrtem le, talán megéri az árát (ötszáz forintot fizettem érte, mert akciós volt), de sajnos tévednem kellett.
Több meglátásom van a könyvvel kapcsolatban:
Először is, nem szeretnék a jó elrontója lenni, és nem is mondhatom azt, hogy felnőtt vagyok és ezért nem értem a könyv lényegét, mert igazából én is tinédzser vagyok, mint a könyv sztárjai. De az, hogy minden második oldalon azt kell olvasnom, hogy a főszereplő valaki más szájába mászik bele, ez nekem is nonsense, mert a való életben ez nem így megy.
Hasonlóan, nem hinném, hogy lenne abban logika, hogy átmenet nélkül valakit elküldenek egy kéthetes angliai útra Amerikából úgy, hogy még a hozzátartozóit sem kérdezik meg, ha már a lánynak meglepetést akartak okozni.
Rengetegszer olyanok történtek az irományban, mint amilyet egy unalmas, semmitmondó amerikai sorozatban vagy tinifilmben láthatunk: valakivel összekap a főszereplő lány, aki folyamatosan kibabrál a csajjal, emellett mindenki dúskál a pénzben: itt egy Mustang, ott egy Dodge... Olyan érzésem volt, mintha a Csókfülkét tartottam volna a kezemben - bár azt nem is bírtam végigolvasni, a felénél abbahagytam.
Sőt, talán mondhatom azt, hogy olyan volt az egész történet, mintha egy tinilány egy hosszú iskolai nap után leült volna a gépe elé, megnyitotta volna a Wattpadot és leírt volna egy történetet, amit a matekóra alatti álmodozásaiból merített.
Sokszor az eseményeknek nem volt semmi felvezetése, olyan érzésem volt, mintha egyes jeleneteket csak azért írtak volna bele a szövegbe, hogy legyen valami, ami viszi előre a cselekményt.
Aztán a végén ott volt a hab a tortán: Liza legjobb barátnője, Jane az egész könyvben a volt barátjára volt mérges, a srác ráadásul kikezdett Lizával, amit Jane ellenez, majd a végén, amikor Liza barátjáról kiderül, hogy Jane-be szerelmes, hirtelen mindenki megbocsát mindenkinek, majd feláll a Jane ex-Liza és a Liza ex-Jane felállás. Hát nem nagyszerű? Már én sem értettem igazán.
Nem szeretném teljesen lehúzni a könyvet, de meg kell mondanom, hosszú ideje nem olvastam ilyen rossz művet. A szereplők nem voltak rendesen kidolgozva, bár ezt rá lehet arra fogni, hogy a hormonok működtek bennük még akkor is, ha a valóságban ez tényleg, de tényleg nem így történik. Minden felnőtt volt már tinédzser, de az biztos, hogy csak filmekben vagy könyvekben adatik meg valakinek, hogy három fiú közül válasszon. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy csak egy kitalált karakternek van ehhez gusztusa...
Olvasás közben többször éreztem azt, hogy ordítva szaladnék ki a szobából, de azért nem akarok ennyire drámainak tűnni - végigolvastam, hogy rendes véleményt tudjak mondani. Azért a könyv befejeztével színpadiasan fejeztem ki a véleményemet - a könyvet ívesen rádobtam az asztalomra. Nem lett semmi baja, hiszen azt egy mű sem érdemli meg, meg azért a borítója nem rossz. Az az egy dolog, ami tetszik.
Pont: 10/3 - Azért kap 3 pontot, mert még keresem életem legrosszabb könyvét, és nem ez az.
Maros Edit Hűvösvölgyi sulijának negyedik kötetével kezdtem a sorozatot. Ez kicsit furán hangzik, hiszen sokkal logikusabb lenne az elsővel kezdeni, mégis úgy véltem, hogy egy ilyen hosszú sorozatba most nem szeretnék belekezdeni annak ellenére sem, hogy már évek óta szemeztem a könyvvel. A negyedik részben már úgyis előrehaladott a sztori.
Több helyről hallottam, hogy a Szent Johanna Gimi utánzata, hiszen anno az a könyvsorozat akkorát futott, hogy érthető, ha mások is akartak a sikerből. Összehasonlítva a két sorozatot, a Szent Johanna Gimi jobb, mint a Hűvösvölgyi suli, de véleményem szerint Leiner Laurának vannak az SZJG-nél még jobb könyvei is, inkább azokat kellett volna másolnia.
A viccet félretéve, voltak átfedések, de a főszereplők merőben különböztek, így a történet sem tűnt olyan hasonlónak.
Lényeg a lényeg, gyorsan elolvastam a könyvet. Szimpatikusak voltak benne a gyerekek, és csak annyi kivetnivalóm van, hogy szerintem teljesen abszurd, (spoiler kezdete) hogy egy tizenöt és fél éves lány egy végzőssel, majd egy egyetemistával kezd el randizni (spoiler vége).
A karakterek nagyjából ki vannak dolgozva, bár az ikerpár elég hebehurgya, ezért nem értem, hogyan lehetne nekik több évvel idősebb barátjuk, ha ők nem igazán érettek.
A cselekményt leginkább a két lány pasiügyei dominálták, de van benne szó esküvőről, énekésről... Apropó, akit valamilyen szinten érdekel a zenélés, annak biztos tetszhet az írás, mert azért fektet arra is hangsúlyt az író.
Tetszettek a chatelős bevágások, ezek sokkal színesebbé tették a könyvet. A borító sem rossz, egy giminaplóhoz pont illik.
Pont: 10/7 - A főszereplő karakterével nagyon nem vagyok megelégedve.
Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyvét még évekkel ezelőtt kaptam karácsonyra. Kíváncsi természetemnek köszönhetően rögtön elkezdtem olvasni, ám az első oldalak nagyon rossz benyomást keltettek, így félredobtam az egész kötetet.
Most azonban teljesen lenyűgözött a könyv!
És hogyhogy megváltozott a véleményem?
A könyvet hiába ajánlják 11 év feletti gyerekeknek, meglátásom szerint ezt csak tizennégy-tizenöt éven felülieknek szabadna. Több olyan témát dolgoz fel a könyv, ami egy tizenegy évesnek (mint anno nekem is) még érthetetlen, de leginkább irreleváns. Valószínűleg az érettségemnek köszönhetően, most már végigolvastam a könyvet, sőt, annyira belejöttem (bár eleve nem volt egy hosszú olvasmány), hogy egy nap, sőt pár óra alatt végeztem vele.
Úgy érzem, sokkal több olyan alkotásra van szükségünk, amikor a történet több szereplő szemszögéből játszódik, ezáltal olyan hatást adva, mintha egy novelláskötetet olvasnánk. Nekem abszolút bejön ez a műfaj.
A sztorit egyébként az író a saját élete ihlette - az írás mellett tanít/tanított a hölgy, kis ideig napköziben dolgozott a könyv hátoldalának elmondása szerint. Azt pedig személyesen meg tudom erősíteni, hogy a napközi az iskola egyik legrosszabb dolga a maratoni felelések mellett. Rengeteg gyerek van egy rakáson, több osztály összetömörülve próbál házit írni, de közben mások körülöttük kiabálnak, így koncentrálni egyáltalán nem lehet. Az írásbeli házikat még épphogy meg lehet oldani, de felelésekre nem lehet tanulni, ezáltal az a két-három óra csak időpazarlás.
Aki iskolás és megteheti, annak azt tanácsolom, hogy inkább kerülje el a délutáni tanulószobát még mielőtt nem késő.
A cselekményt nem szeretném felfedni, azonban annyit elárulhatok, hogy van egy-két érdekes fordulat. Főleg azért, mert a történet nyomozáson alapul.
A szereplők aranyosak, és ahogy olvastam, már sokadszorra tudatosult bennem, hogy senki sem az, akinek elsőre látszik. Vagy ahogy mi képzeljük el őket. Mindenkinek megvannak a saját kétségei, amik sokszor szellemként üldözik az egyént.
Pont: 10/10 - El KELL olvasni! Rövid, aranyos mű mélyebb üzenettel.
E három könyv megerősítette bennem, hogy az ifjúsági irodalom lehet szép is és jó is, és hogy ideje komolyabb hangvételű könyveket is olvasni. Talán máskor szerencsésebb leszek a találomra választott könyvekkel, vagy talán többet kellene tájékozódnom vásárlás előtt.
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést, találkozzunk a következő posztban!
További bejegyzésekért kattints ide!
