Régebben számomra a könyvek csakis a kötelezőkben és az ifjúsági regényekben merültek ki. Családom nagyszobájának ékes eleme két könyvesszekrény, amik már-már roskadoznak az írásoktól, de mindig csak elkerültem őket, kisebbként sosem gondoltam volna, hogy akár egy mű is található azokon a polcokon, ami engem érdekelne.
Úgy vélem, sokszor nem elég kikapcsolódni olvasás közben, hanem kell egy markáns mondanivaló, valami, ami után napokig csak emésztjük az olvasottakat. Persze jó egy romantikus regénnyel az ágyba kucorodni egy esős vasárnap délután, de van, amikor az már nem elég, kell egy írás, ami után azt érezzük, hogy egy újabb nézőpontot ismerhettünk meg. 

1. Kepes András - Világkép

Anno, a lezárások, karantén ideje alatt, és persze a blogírásnak köszönhetően úgy döntöttem, ideje több könyvet megismernem. Kezdetben csak figyelgettem az itthoni kínálatot, majd kezdésként a Márquez-könyvekbe lestem bele. Márquez írásai szórakoztatóak voltak, így továbbmentem, ekkor bukkantam a Világképre Kepes Andrástól. 
Egy ideje szerettem volna elolvasni Yuval Noah Harari könyveit is (a posztban róla is lesz szó), és úgy gondolom, a Világkép tökéletes volt bemelegítésnek. 

Rátérve a lényeges véleményre is, a cikkbeli olvasmányélményeim közül ez a legkiemelkedőbb. Igaz, nem volt benne sem szerelmi szál, sem csattanó, de ennek ellenére több apró poént felfedeztem, amin jót mulattam, sőt, megismerni mások világszemléletét nekem többet ér, mint egy drámai befejezés.
A könyv megannyi témát boncolgatott, és ami nekem igazán tetszett, hogy Kepes András más kultúrából származó családok, párok történeteivel is színesítette írását. A könyv elkalauzolt Dél-Amerikába, Indiába és Mongóliába is, ahol az ottani népek mindennapjait ismerhettem meg. A mély és viccesebb szakaszok váltakozásának köszönhetően az alkotás egy pillanatig sem volt unalmas, sőt, le sem tudtam tenni a könyvet.

Az írás tagolásában nem volt semmi ördöngőség, az újabb téma mindig egy újabb oldalon kezdődött, ellátva egy címmel. 
A Világképet mindenkinek tudom ajánlani, akinek már elege van a limonádékönyvekből és egy picit „bekeményítene”. Van, amikor úgy éreztem, pihennem kell, mert lefáradt az agyam a könyv olvasása közben, ezért ennek olvasására több nap is kellett nekem, hiába érdekelt az írás. 

2. Hyeonseo Lee - A lány hét névvel

Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy ennyire részletesen le lesz írva az író észak-koreai szökése. Hyeonseo Lee megemlít mindent, amire emlékszik régről, elmondja, mit bánt meg, vagy hogy hogyan élték az életüket családjával a világ legelszigeteltebb országában. Sokszor az önéletrajzi könyveknél, ahol túlságosan is komoly a téma, inkább több mindent elhallgatnak, mintsem leírnák őszintén a saját tapasztalatukat, de A lány hét névvel kellemes csalódást okozott nekem. 

A könyvet egy-két évvel ezelőtt kezdtem el, esténként bele-beleolvastam, de igazán akkor csöppentem bele a történetbe, amikor egy autóút közben a kezembe vettem az ebook olvasómat. Onnantól kezdve annyira megtetszett az írás, hogy még aznap be is fejeztem. 
Időnként egy-egy fejezet végén a figyelemfelkeltő utalások a jövőre (például „Akkor még nem is tudhattam, mekkora szerencsétlenség vár rám...") számomra túlságosan elcsépeltek voltak, és sokszor el is vette a kedvemet az olvasástól. Jó, ennek ellenére folytattam, de nekem az ilyen dolgok nem tetszenek, ha megfelelő a sztori, akkor enélkül is el fogok érni a könyv végére.

A könyvnek nem volt erős mondanivalója, mindenki magának vonta le a következtetést, de az biztos, hogy az írás képes volt hatni mindenki érzelmeire, akiben legalább egy csepp empátia is van. 
A lány hét névvelt csak erős idegzetűeknek ajánlom, akiket tényleg érdekel Észak-Korea és az azt övező misztikum. A biztos, hogy ezután átértékelem az életemet, mi, itt Európában óriási mázlisták vagyunk, kezdve ott, hogy van étel az asztalunkon és hozzáférünk az internethez, ezáltal saját magunk megszűrhetjük, mi a valóság, és mi nem. 
A könyvhöz szükséges egy bizonyos érettségi szint.

3. Yuval Noah Harari - Homo sapiens

A mű vége felé a sok jövőre vonatkozó következtetés nyugtalanított - olyannak írta le Harari a majd' néhány évtized múlva létező világunkat, amiben már senki sem akarna élni, legfeljebb a mazohisták. Persze hozzátette, hogy a könyvben szereplő következtetések nagy része csak az ő saját elgondolásán alapul, de akkor is nyomasztó belegondolni, hogy ez akár megtörténhet. Hiszen mindennek van alapja, nemde? A konkrét példákat inkább olvassa el mindenki magának, de azért remélem, a valóságban nem így, vagy nem teljesen így fog alakulni a világ - rengeteg mindent nem tudunk még a Földünkről, olyan, mintha a sötétben tapogatóznánk. 

Miről is van szó az írásban? Mindenről, ami fontos és prioritást fog élvezni az elkövetkezendő években technológiai szempontból, akár a klónozástól kezdve a kiborgokon keresztül a fajunk kialakulásáig. Az elbeszélés természetesen kronológiai sorrendben zajlik, az író elmeséli az utat az őskortól egészen a jövőig. Különböző vallások, pénzgazdaság, felfedezések, evolúciónk hátulütői - mi kell még?

Az én példányomon leledzik egy fedőborító, ami szépen meg van tervezve. Azonban, olvasás közben engem mindig zavar, ha más is van a kezemben a könyvön belül, így mindig lehántom és csak az olvasás befejeztével teszem vissza rá. Most ez sem történt másképp, de nem szaporítom tovább a szót, tényleg tetszik a kivitelezés is.

Ez a könyv mély nyomot tud hagyni az emberben. A befejezte után is többször azon kaptam magamat, hogy az ott olvasott témákról elmélkedem - ami kifejezetten célja is volt az írónak. De azt fontos még megemlítenem, hogy elsőre nagyon nem sikerült minden adatot megértenem, sőt, szerintem ha ezerszer elolvasnám, akkor is akadna olyan dolog, amit még mindig nem értenék. A könyvhöz sok türelem, figyelem és kíváncsiság szükséges. 

4. Yuval Noah Harari - Homo deus

Talán még sosem esett meg velem, hogy egy könyv után ennyire üresnek érezzem magamat, mint Yuval Noah Harari Homo deusa után. Napokig csak elmélkedtem - kellett idő, hogy megérjen a véleményem is a könyvről.

Bevallom, a Sapiens után eltelt egy-két hónap, mire a kezembe vettem a Deust, de utólag úgy vélem, jobb is volt így, hiszen a 340 oldal során annyi sok információt olvastam, hogy az agyam sokkot is kapott. Persze csak a jó értelemben, rengeteg érdekes kísérletről, felvetésről van szó a műben.

Azt azért fontos leszögezni, hogy a téma miatt Harari egyik kötete sem illik gyerekek kezébe. Legtöbbször nekem is megterhelő volt olvasni tizenhat évesen - önmagunk hergelése kiváló írás. A jövőn elmélkedni mostanában amúgy sem a legjobb elfoglaltság - úgysem tudjuk, mit hoz az élet -, a Homo deust elolvasva pedig ez az állítás csak még jobban beigazolódik.
És az igazság a művel kapcsolatban az, hogy Harari a jövőnk csak egy apró szegletéről beszél, amikor jóslatokat tesz. Persze ehhez is tengernyi tudás kell, ezt nem tagadom, de az oldalakat inkább az algoritmusok térnyeréséről szóló meglátásaival töltötte meg, az iskolarendszer, családok, vásárlási szokásaink esetleges változásairól alig vagy egyáltalán nem is esik szó.

Miközben a lapokat bújtam, úgy éreztem magamat, mintha egy sci-fi történetbe csöppentem volna bele - Harari meglátásai nagyon abszurdak mai szemmel nézve, aztán ki tudja, öt év múlva mit mondanék.
Pont ezért, mert a világ olyan gyorsan változik mostanában, fontosnak tartom, hogy Harari trilógiáját évente újraolvassam. Most még csak az első évben járok, de a vélemény szabad és állandóan változik, így e könyvek is mindig máshogy hathatnak.

Ezernyi gondolatot kaptam az alkotástól, amiken még legalább napokig rágódni fogok. Az biztos, hogy erről az írásról órákig lehetne vitázni, a benne boncolgatott kérdések egy kerekasztal-beszélgetést megérnének legalább minden baráti társaságban. Már ha valaki rá tudja venni a barátait is ennek a kötetnek az elolvasására - a rengeteg olvasás mellett rengeteg rápihenést is igényel a könyv, de megéri.

Gyerekeknek és babáknak nem (feltéve, ha valaki kétévesen már tud olvasni), de bárki másnak nyugodt szívvel ajánlom. Vannak olyan könyvek, amikre azt mondja az ember, hogy képes megváltoztatni az életüket - ha ez nem változtat, de legalább elgondolkoztat. Mostanában már az is ritka.

x Lilybeth