Lilybeth

KÖNYVEK, AMIKET IMÁDOK

2018. október 02. 13:00 - Lilybeth

kaim.jpg

Tervezgetek egy olyan sorozatot, amiben bemutatok egy-egy tevékenységből, hobbiból a kedvencemet. Így született meg ez a bejegyzés, és remélhetőleg a jövőben megjelenő folytatásai:

1. Egy ropi naplója könyvsorozat

Az első részt kisebb koromban kaptam karácsonyra, amikor megláttam, azt hittem, tényleg egy naplót kapok, ám amikor beleolvastam, megtudtam mi is ez. Rögtön meg is szerettem, azóta meg is van az összes rész, mindegyiket többször olvastam. Aki nem olvasta még, annak nagyon ajánlom, de annak is, aki már olvasta, bár az már ismeri. Egy tinédzser fiú életét írja le viccesen az író, gyerekeknek ajánlom főleg. 

 20181001_152236.jpg

2. Harry Potter könyvsorozat

Noha az összes részt nem is olvastam, és csak három könyvnek vagyok tulajdonosa a hétből, de biztos vagyok benne, hogy az összes tetszeni fog, ezért sem írtam külön-külön a részeket. Talán ha kötelezően kéne megneveznem, a legkedveltebb epizód a Bölcsek köve lenne. Ez az a sorozat, amit mindenkinek tudok ajánlani. Ha valaki még felnőttként is szereti a gyerekkönyveket, akkor mindenképp el kell olvasniuk.

20181001_152442.jpg

 

 3. Mary Poppins 

Igaz, a könyv csak angolul van meg, de amit értettem belőle, az tetszett. Színházban is láttam, ott is lenyűgözött az előadás, így nem is volt kérdés, hogy elolvasom. Bár a borítókat is imádom azokon a könyveken, amiket felsorolok, ezen főleg. Ezt sem tudom egy adott korosztálynak ajánlani, ebben is vannak mesei elemek, ugyanezt tudom írni, mint az előzőhöz.20181001_152414.jpg

4. Strand, papucs, szerelem

Ez az egyetlen könyv, ami magyar a felsoroltak közül, de ebbe tudom a magam legjobban beleképzelni. Mármint a mű egy tinédzser nyáráról szól, ami tele van izgalmakkal, de egy varázslóiskolába ki tudná elképzelni magát, ha reálisan nézzük? 

20181001_152711.jpg

Szeretnék még sok könyvekkel kapcsolatos posztot csinálni, azonban most ez a bejegyzés eddig tart. 
                                                                          -Lilybeth-

Szólj hozzá!
Címkék: 2018 Könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://lilybeth.blog.hu/api/trackback/id/tr7314270145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása